10 tipp, hogy jobban néz ki a fotókon

Biztosan te is érezted már úgy, hogy a fotókon rosszabbul festesz, mint a valóságban. Egy előnyös póz és megfelelő fejtartás rengeteget számít! Mutatjuk, mire kell figyelned, hogy rólad is megnyerő, laza, szuper képek szülessenek, amiket büszkén mutogatsz majd!

1. Hogyan szabadulj meg a tokától?

Az egyik leggyakrabban előforduló hiba a behúzott áll, amitől tokásnak tűnünk és a nyakunkat is rövidnek, ráncosnak mutatja. A helyes fejtartáshoz a fejedet picit döntsd oldalra, a homlokodat told előre, az álladat picit lefelé, a szemeddel pedig fókuszálj kicsit a kamera fölé. Így karcsúbbnak tűnik a nyakad, hangsúlyosabbak lesznek az arccsont vonalai, ráadásul az így keletkező árnyék elrejti a nyaki ráncokat és a tokát.

2. A természetes mosoly titka

Kevesen képesek fotózáskor hiteles spontán mosolyt produkálni, ezért jó, ha ismersz pár trükköt, amitől természetesnek tűnik majd a mosolyod. A fogaidat ne szorítsd össze, sőt, éppen csak érjenek össze. A nyelvedet nyomd a szájpadlásodra, a fogaid mögé, ez ellazítja az arcodat és jobban eltünteti a tokádat is. Figyelj arra, hogy a szemeddel is mosolyogj!

3. A póz

Fontos tudni, hogy a tested jóval szélesebbnek tűnik, ha teljes testtel a kamera felé fordulsz. Az ideális álló pózban a testedet háromnegyed részben fordul a kamera felé, az egyik lábad a másik előtt van és a vállaid a kamera felé mutatnak.  Ettől a póztól vékonyabbnak fogsz látszódni, a lábaid pedig sokkal hosszabbnak fognak tűnni. Az egyik lábadat tedd egy kicsit előre, a fenekedet told ki picit, a vállaidat pedig húzd hátra és engedd le.

4. Előnyös ülőpozíció

A legtöbb ülő póznál nem előnyös, ha teljesen szembe fordulsz a kamerával, mert így a combok nagyon rövidnek tűnnek. Helyezkedj el inkább féloldalasan, a térdeid nézzenek kifelé, és az egyik lábad mindig legyen félig kinyújtva. Az ellentétes lábtartás optikailag hosszabbnak mutatja a test vonalát és keskenyíti a csípőt. Karcsúbbnak tűnsz, ha a felsőtesteddel a térdeiddel ellentétes irányba fordulsz. Ha keresztbe teszed a lábad, akkor a kamera felőli lábad legyen felül, a földön lévő lábfej is legyen spiccben, ettől hosszú és tónusos lesz a lábad. Figyelj arra, hogy húzd ki magad, mert ha görnyedsz, eltolódnak a testarányok. A hasat húzd be és ha van egy kis pocakod, akkor lazán engedd az öledbe a kezeidet, így takarásba kerülnek a hurkácskák. Ügyelj arra is, hogy ne húzd fel a vállaidat!

5. A karok helyes tartása

Bármilyen pózban fotóznak, figyelj arra, hogy a karjaid ne tapadjanak az oldaladhoz, mert így vastagabbnak tűnnek! Kicsit húzd hátra a vállaidat, és hagyj egy kis teret a könyököd és a törzsed között, így vékonyabbnak hatnak. Ha az egyik karoddal megtámasztod az oldalad, a másikat pedig hagyod lelógni, akkor a testvonal megnyúlik és feszesebb hatást kelt. Trükkös praktika, hogy ha rövid a felsőtested, akkor a kézfejedet engedd a derekad alá, ha hosszú, akkor tartsd felette.

6. A ruhaválasztásról

Mondanunk sem kell, hogy olyan ruhát érdemes viselned, amely előnyös neked, vagyis hangsúlyozza, amit kell, és eltereli a figyelmet az esetlegesen problémás testtájakról. Óvakodj a mintás ruháktól, a legtöbbjük nem mutat jól a fotókon.

7. Zsebre tett kéz

Egyszerű megoldás a zsebre tett kéz, de nem mindegy, hogyan csinálod! Szégyenlősnek, feszengőnek tűnhetsz, ha az egész kézfejed begyömöszölöd a zsebedbe. Felszabadultnak, lazának látszol viszont, ha csak a hüvelyujjadat dugod zsebre. Itt is figyelj arra, hogy a karjaidat enyhén tarts el a testedtől!

8. Támaszkodj vagy sétálj

Természetes és előnyös póz, ha nekidőlsz egy asztalnak vagy egy kerítésnek, de figyelj arra, hogy ezt kihúzott felsőtesttel és leengedett vállakkal tedd! Ha közeli képet szeretnél, jó megoldás, ha a könyöködre támaszkodsz. Itt is figyelj a kihúzott testtartásra, a leengedett vállakra és arra, hogy a karod ne nyomódjon a testedhez. Megfelelő pózban szuperül érvényesül a dekoltázs, ráadásul karcsú nyakat és felkart csinál ez a póz.

Nagyon jól mutatnak a dinamikus(nak tűnő) fotók is, ezért sétálj – vagy tegyél úgy mintha -, miközben oldalról fotóznak, ettől optikailag vékonyabbnak tűnsz.

9. Így tűnsz karcsúbbnak és magasabbnak

A fotózási szög alapjaiban meghatározza azt, hogyan fogsz majd mutatni a fotókon. Egész alakos fotónál a legjobb, ha lentről fotóznak, mert így hosszabbnak látszik majd a lábad, és sokkal vékonyabbnak tűnsz a képeken. A fentről készült fényképeken az alakod összenyomódik, és ettől előnytelenül mutatsz rajtuk. Portréfotózáskor azonban érdemes inkább picit szemmagasság feletti szintről fotózni.

10. Ideális fényviszonyok

A végeredményt a testtartáson kívül nagyban meghatározzák a fények is. Alapvetés, hogy ne legyen a fotóalany mögött a fény. Mivel ezt sokan tudják, ezért gyakran látni nyaraláskor készült fotókon nappal szemben hunyorgó arcokat – és lássuk be, ez senkinek nem áll jól. Fotózáskor tehát inkább a napfénynek oldalt állj, hiszen napsütésben az oldalról eső fény is bőven elegendő az arc megvilágítására. Hasznos praktika a vaku alkalmazása, még akkor is, ha hétágra süt a nap, ugyanis így el lehet tüntetni a szem alatti karikákat.

Bár első olvasatra nehéznek tűnhet ennyi mindent betartani a tökéletes fénykép elkészítéséhez, mégis érdemes kipróbálni a bemutatott praktikákat! Ha tudod merre fordulj és mit csinálj a karoddal, lábaddal amikor fotóznak, akkor magabiztosan, dinamikusan bánsz majd a testeddel a fényképezőgép előtt, így a kisugárzásod is pozitívabb töltetet kap majd a képeken.