Nyakunkon a húsvét, ha még nem tetted, ideje ünneplőbe öltöztetni otthonodat! Néhány könnyen elkészíthető tavaszi dísszel te is könnyedén húsvéti hangulatot varázsolhatsz. Ráadásul a dekoráció elkészítése is élmény, amibe a gyerekeket is bevonhatod!
1. Tojáshéj kaspók
A kifújt tojáshéjak nagyjából egyharmadát törd le, majd óvatosan tisztítsd meg kívül-belül. Ha szeretnéd festeni, díszíteni a héjat, akkor ez a megfelelő pillanat, hiszen a beültetés után jóval nehezebb ezt kivitelezni. Ha megszáradt a festék, akkor tedd a héjakat stabil helyre (pl. tojástartó), óvatosan kanalazz bele földet és már ültetheted is óvatosan bele a mini növényeket.
2. Tojásfa papírtojásokkal
Húsvéti tojásdíszek csinos, pasztell papírból elkészítve. Nagyon egyszerű és szórakoztató az előállításuk, kisebb gyerekekkel is belevághattok! Színes dekorpapírból vágjatok ki egyforma tojásformákat (számtalan letölthető sablont találtok a neten), majd a tojásokat hajtsátok hosszában ketté és ragasszatok kettőt egymáshoz – ez lesz az alkotás egyik fele. Készítsétek ugyanígy el a másik felet is, majd egy hosszú fonal két végét kössétek össze csomóval, fűzzetek rá egy gyöngyöt és húzzátok rá a csomóra. Fektessétek a fonalat a már elkészült dísz egyik felére, úgy, hogy a gyöngy közvetlenül a tojás aljához essen. Ragaszd a fonalat a papírhoz, majd a tojás másik felét is ragaszd az alkotáshoz. Majd egy újabb gyöngy következik, ezúttal a tojás tetejére, egy újabb csomó és már kész a dísz! Ha vékony papírral dolgoztok, akkor a gyöngyöt elhagyhatjátok és a fonal helyett cérnát is használhattok.
3. Húsvéti girlandok
Bármelyiket választod is, a színes girland nagy kedvenced lesz: vidámabbá teszi az ünnepet és nagyon egyszerűen, gyorsan összehozhatod!
- A virágos füzérhez tölthetsz le sablon is, de az sem baj, ha a virágok nem egyformák, csak arra kell figyelned, hogy a választott papírok színe és mintája harmóniában álljon egymással!
- A tojásos girlandhoz fűzz fel egy zsinórra különböző színű zászlókat, majd ragassz rájuk az előző pontban leírtak szerint készített papírtojásokat.
- Kisgyerekes családoknál kihagyhatatlan a nyuszis girland! A nyuszikhoz találsz sablont a neten, a farkincájukhoz készíthettek pomponokat, de ha nagyobb nyuszikkal operáltok, akár vattapamacsból is készülhetnek a bojtok.
4. Újragondolt befőttesüvegek
Egyik kedvenc újrahasznosítási módszerünk az üvegek dekorációként való tündöklése. Nem kell hozzá sok minden, csak festék, madzag vagy szalag és némi kreativitás, az eredmény pedig látványos és egyedi. A neten számtalan inspiráló ötletet találsz!