A futás és koronavírus

Biztonságos a szabadban való futás és testmozgás koronavírus idején? A járvány miatt korlátozottabbak a sportolási lehetőségek, így érthető, hogy az otthoni edzés mellett azok is kedvet kapnak a futáshoz, akiknek korábban nem ez volt a kedvenc mozgásformájuk. Ezen a héten azt vizsgáljuk meg, mire kell figyelnünk futás közben, hogy minimalizáljuk a fertőzés kockázatát.

A futás és koronavírus

1.Tarts legalább kétméteres távolságot!

Tudjuk, hogy tudod az alapszabályt, de futás közben is érdemes erre figyelned, főleg úgy, hogy vannak specifikumok:

  • Ha lehet, ne fuss közvetlenül senki mögött, még 3 méterre sem, inkább átlósan az előtted futó mögött közlekedj.
  • Ha olyan futótársad van, akivel nem élsz együtt, akkor tőle is tartsd a távolságot.
  • Ha előzöl, jelezd hangosan, mire készülsz és azt is, melyik irányból akarsz kerülni. Így annak, akit elhagysz, lesz alkalma úgy félreállni, hogy biztonságos távolságban maradjatok.
  • Most különösen fontos, hogy betartsd azt az általános szabályt, hogy a lassabban haladó engedi el a gyorsabbat. Ha emelkedőn futsz felfelé, húzódj félre, ha a lejtő tetejéről érkezik valaki és nem elég széles az út ahhoz, hogy tartani tudjátok a távolságot.

2. Legyen nálad víz

Kerüld a köztéri csapokat, kutakat, mert ha hozzájuk érsz, majd utána kézmosás nélkül megérinted az orrodat, szádat, vagy a szemedet, akkor fertőzésveszélynek teszed ki magad.

A futás és koronavírus

3. Kerüld a tömeget

 Egyrészt ne válassz olyan területet, ahol sokan vannak, másrészt próbálj olyankor futni, amikor kevesebben vannak kint. Kora reggel és munkaidőben vélhetően csak kevesekkel fogsz találkozni.

4. Nemcsak rajtad múlik 

 Sok olyan helyzet van, ahol a biztonságos távolság betartása nemcsak rajtad múlik. Ha azt látod, hogy a közeledbe érők nem segítenek abban, hogy megfelelő távolságban el tudj menni mellettük, akkor kedvesen, de határozottan jelezd számukra, hogy jelenleg mik az ajánlások. Ha a szokásos útvonaladon gyakran találkozol ilyen jellegű problémával, érdemes elgondolkodnod az útvonalváltáson.

5. Ne engedd el a rutinod

 Futóútvonalad kiválasztásakor figyelned kell a fentieken túl még néhány dologra: olyan terepen fuss, ahol van rutinod. Ha eddig erdei ösvényen edzettél, ne most nyergelj át egy meredek, sziklás talajú lejtőre. Vagyis vigyázz magadra, nem lenne jó sportsérüléssel egészségügyi intézményt látogatni! Arra is ügyelj, hogy ne terheld túl magad, ne tedd próbára a szervezeted védekező rendszerét ezekben az időkben.

A futás és koronavírus

6. Hazaérve

 Amint hazaérsz, rögtön moss kezet! Persze ez nemcsak futásból való hazatérésre érvényes, minden alkalommal ezt kell tenned, ha kimozdulsz otthonról, akkor is, ha nem fogtál meg semmit a sétád, vagy futás közben. Mivel a SARS-CoV-2 vírus órákon át képes életben maradni a különböző felületeken, így a ruhánkon is, ezért érdemes hazaérve a ruhádat a mosógépbe tenni, te pedig állj be a zuhany alá.

7. Ha betegnek érzed magad…

 Bármilyen enyhe, vagy nem koronavírusra valló tüneteid is vannak, ne menj el otthonról, még a szabadba sem!  Saját és mások egészségét is óvod ezzel!