A koszmó kialakulása és kezelése

A koszmó a kisbabák buksiján gyakran előforduló jelenség, mely újdonsült anyukaként aggodalmat okozhat. Mutatjuk, miért alakul ki a koszmó és azt is, hogyan előzheted meg, és hogyan kezeld.

Mi a koszmó?

A koszmó a babák fejbőrén, esetleg szemöldökén, szemhéján és hajlataiban megjelenő fehéres, sárgás, pikkelyes, előrehaladott állapotban már barnás színű pikkelyes bőrelváltozás. Általában a 3 hónaposnál idősebb csecsemők az érintettek benne, de sokszor már újszülött korban felbukkan és esetenként óvodás, sőt serdülő gyermekeknél is előfordul. A koszmónak – nevével ellentétben- semmi köze nincs a koszhoz, megjelenését nem a megfelelő higiénia hiánya okozza. Az is tévhit, hogy a kialakulása attól függ, hogy a baba hajjal vagy haj nélkül született.

A koszmó a seborrhoea capitis (illetve az arcbőrön a seborrhoeás dermatitis) nagyon gyakori, de szerencsére nem kimondottan veszélyes fajtája. A koszmó nem fertőz, nem fájdalmas és nem is viszket, mégis érdemes felvenni ellene a harcot, mert amellett, hogy nem túl szép látvány, a vastag lerakódás elfertőződhet és gyulladáshoz is vezethet.

A koszmó kialakulásának okai

A koszmó a faggyúmirigyek által termelt faggyúból és elhalt bőrsejtekből áll, elsősorban a fejtetőn, a kutacs környékén jelenhet meg, de gyakran előfordul a szemöldök, a szemhéj és a fül mögötti területen is. Kialakulásának oka a faggyúmirigyek fokozott mennyiségű faggyútermelése. A koszmó kialakulásakor a bőr felszínén lévő elhalt szarusejtek nem válnak le, hanem a faggyúval keveredve a fejbőrhöz tapadnak. Mindennek hátterében egy, a bőrön normális körülmények között is megtalálható a Malassezia furfur nevű gombafajta áll, melyre egyes babák esetében túlérzékenység fordulhat elő.

A koszmó kialakulásának több oka lehet:

  • Hajlam: leggyakrabban szárazabb, érzékenyebb bőrű babáknál fordul elő.
  • Okozhatja a fejbőr rossz vérkeringése
  • Hideg időjárás és olyan sapka viselése, amely nem engedi a fejbőrt szellőzni – épp ezért figyelj arra, hogy olyan sapkát válassz kisbabád számára, amely természetes anyagból készült, és engedi szellőzni a fejbőrt.
  • Vitaminhiány is állhat a háttérben (cink és B-vitamin hiánya)
  • Nagyobb gyermekeknél a túlzott tej- és húsfogyasztás
  • Serdülőknél a hormonváltozás is okozhatja.

 

A koszmó kezelése és megelőzése

A hajas fejbőrön megjelenő koszmó eltávolítására és kialakulásának megelőzésére is kiváló a BABÉ Koszmó Sampon. Ez a keratolitikus tulajdonságú kímélő sampon progresszíven segít a koszmó eltávolításában, ápolja és gyengéden tisztítja a fejbőrt, miközben puhává és ragyogóvá varázsolja a hajat. Komplex módon hat:  szalicilsav tartalmának köszönhetően gyengéden oldja le a felrakódásokat, undecilénsav származéka pedig a gomba ellen veszi fel a harcot és segít megelőzni a koszmó kiújulását.  Fontos információ, hogy a Babé koszmó samponban aktív hatóanyagként működő undecilénsav származék a Malassezia furfur gombafaj ellen fejti ki hatását, ezáltal nem csak az aktuális problémát kezeli, hanem a koszmó megelőzésében is hatalmas szerepet játszik.

Míg a BABÉ Koszmó Sampon a hajas fejbőrt ápolja, addig a Nosko koszmó elleni krém a fülek mögött, a tarkón, az orcán, a nyakon és a homlokon megjelenő koszmó eltávolítására és megelőzésére alkalmas. A Nosko koszmó elleni krém intenzíven hidratáló készítmény, mely elősegíti a hámlás megszűnését, felpuhítja a hámló bőrréteget és segíti annak leválását. 90%-ban természetes összetevőkkel, avokádó olajjal, gyapotmag olajjal, borágó olajjal és aloe verával segít a koszmó eltávolításában és nyugtatja az irritált bőrfelületet. Hipoallergén, újszülött kortól alkalmazható.

Válaszd együtt a Nosko koszmó elleni krémet és a BABÉ koszmó sampont és ajándékba adunk egy puha hajkefét! A hajkefe is szerepet kap a koszmó elleni harcban, hiszen törekedni kell a fejbőr véráramlásának az elősegítésére. Fürdetés, hajmosás után óvatosan keféld át a baba fejbőrét, de vigyázz arra, hogy ne dörzsöld túl erősen a bőrt, nehogy felsértsd!