Azt már tudjuk, hogy a 2020-asi év sok mindenben különbözik minden más évtől. A vírusvédelem és a maszkviselés a sminktrendeket is alapvetően meghatározza. Mutatjuk az őszi legtutibb sminktippeket!
Óvjuk magunkat és vigyázunk egymásra – nem kérdés, a maszkot viselni kell. Viszont a maszkviselés miatt a szájközpontú sminket, úgy ahogy van, elfelejthetjük. A sminkrutinunkat igazítanunk kell a szokásainkhoz, így ezen a héten azt mutatjuk meg, hogyan hozd a legjobb formádat maszkban is!
Első lépések
Kíméletes tisztítás és hidratálás (a legjobb, ha ősszel is fényvédő szűrővel ellátott aktív tápláló arckrémet használsz) után következhet a bőrszínnek megfelelő árnyalatú alapozás. A maszk alatt bőrünk könnyen irritálódhat, ráadásul az alapozónak bírnia kell a strapát, hiszen a maszk le-és felvétele erős próbatétel számára. Érdemes tehát természetes összetevőjű, tartós alapozót használni, mely egyszerre tűnteti el a bőr hibáit és segít megelőzni az irritációt.
Szemközpontú smink
A maszknak hála közösségben leginkább a szemünk látszik az arcunkból, így logikus módon most a szem kapja a főszerepet a make up során.
Nappali sminkhez a szemhéjunkat a természet színeivel hangsúlyozzuk, optimálisan egy szín három árnyalatát, vagy három harmonizáló, azonos tónusú színt használjunk. A legvilágosabb árnyalat/szín kerüljön a szemzugba, és az egyre sötétebb színekkel haladjunk a halánték felé. Hihetetlenül kiemeli a szemet és élénk tekintetet kölcsönöz, ha kevés fényt csempészünk a felső mozgó szemhéjunkra.
A szemhéjtus és a szemceruza kihagyhatatlan eleme az igazán mutatós sminknek. Kísérletezd ki a szemformádhoz leginkább illő vonalat, trendek ide vagy oda, nem biztos, hogy neked a cicaszem áll a legjobban! Nézz szét az interneten és tanulj trükköket, melyek segítségével nem kell kifeszítened a tusvonalhoz a szemhéjadat, hiszen ez megszokott mozdulat sajnos nem kíméli a szem körüli vékony bőrt.
Mivel a szempillák adnak keretet a szemnek, ezért kiemelt figyelmet kell szentelnünk nekik. A legszebb sminket dús, hosszú pillákból lehet kihozni, ezért – ha a többség közé tartozol és a genetika nem áldott meg reklámfilmbe illő giga pillákkal – akkor vesd be Long4Lashes Gold Szempillaszérumot, mely láthatóan javítja a szempillák állapotát, hatására hosszabbnak, dúsabbnak és erősebbnek tűnnek.
Sminkünk következő lépése a szempillaspirál. Apró, csavaró mozdulatokkal a tövektől a végekig fesd a szálakat, előbb a felső pillasort, majd az alsót. Tipp: a spirál használata előtt sokaknál megszokott mozdulat, hogy a pillakefét ki-be húzogatják a tubusban. Inkább ne tedd! Így ugyanis levegő kerül a festékbe, amitől sokkal hamarabb kiszárad a szempillaspirál.
Ne feledd a szemöldököt!
A szemöldökünk is elszenved néha károkat. Akár egy rosszul sikerült kiszedés, akár más ok miatt gyérül meg, válaszd a károk helyrehozatalához a Long4Lashes Eyebrow szemöldöknövesztő szérumot, mely erősíti, dúsítja és növeszti a szemöldököt.
Ha nincsenek nagy hézagok a szemöldöködben és nagyjából egyforma a két oldal, akkor számodra egyszerű, gyors és tartós megoldás lehet a szemöldököd színezésére a szemöldök spirál. Lágyan fésüld át vele a szálakat és kész is a sminked!
Mi van a maszk alatt?
Mivel a szánk többnyire nem látszik, ezért nyugodtan hanyagolhatod a rúzst (annál is inkább, mert a maszktól könnyen elkenődhet), az ajkak ápolásáról azonban most se feledkezz el!