• Egy szülés - és ami mögötte van IV.

    A hazaérkezést követően kíváncsian vártuk, hogyan fognak majd újrarendeződni a soraink.

  • Egy szülés - és ami mögötte van II.

    … de persze aznap éjszaka semmi nem történt, sőt még utána napokig semmi. A kiírás előtti éjszaka még mondtam is, hogy valószinüleg most is nyugodt, csendes esténk lesz.

  • Egy szülés - és ami mögötte van I.

    Pár hete nagy örömünkre megszületett második gyerkőcünk ! Az első baba és most a második várása között óriási különbségek voltak. Az elsőnél minden újdonság volt, napról napra utána olvastam, hogy éppen mi történhet vele, mekkora lehet, mit csinálhat. Úgy éreztem, még akár hónapokig lennék kismama, olyan jól elvoltam. Most a már meglevő csemeténk mindent megváltoztatott...

  • 1% - Te rendelkeztél már?

    Nem tudom, ki hogy van vele, de szerintem mi otthon babázó anyukák a mindennapokban a család-gyerekek körforgásból nehezen tekintünk ki. Így aztán a magam és mások figyelmét is szeretném felhívni az adóbevallási időszakra, azon belül is az 1+1 %-ok felajánlására.

  • Félelem az orrszívástól

    Vannak olyan babák, és persze vannak olyan szülők is, akik nem szeretik az orrszívást, sőt nem hogy nem szeretik, egyenesen félnek tőle, mi több utálják. Nem arra akarok kitérni, hogy ennek ellenére miért is kell erőltetni a leszívást, inkább arra, hogy hogyan lehet ezen a félelmen túljutni.