… szóval a három gyerkőc tempóssá tette a mindennapokat. Már a hazaérkezésünk pillanatától érezhető volt, hogy kicsit hasonlóak lettünk egy hangos, olaszos családhoz, ugyanis nem sűrűn van csend és nyugalom (max. ha alszanak). A nagytesók rögtön kezelésbe vették a kicsit, és ellenállhatatlan vágyat éreznek, hogy megszerezzék, ölelgessék, puszilgassák, babrálják, szereljék… Minden pillanatban résen kell lenni, hogy mindezt épségben megússza a kicsi. A picit ösztönösen nagyon óvnám, de az sem lehet, hogy úgy érezzék: amióta anya hazahozta a babát, már semmit sem enged meg nekünk. Így aztán többet/másképp kell velük foglalkozni, bevonni őket a babagondozásba, amihez nagyon szívesen asszisztálnak: hoznak-visznek dolgokat, énekelnek, mondókáznak neki, ha sírdogál nyugtatják, és persze a szoptatások is „interaktívak”: míg a picit etetem közben az egyik pl. a lábamon „ lóg a lába lógázik”, miközben a másiknak mesélek, vagy éppen rajzolgatunk, legózunk. Nagyon cukik így együtt, és megdöbbentő, hogy néhány nap elteltével mennyire ragaszkodtak hozzá, és a család tagjának tekintik.

Mindig megpróbálom az ebéd utáni nagy közös alvást összehangolni, azaz az összes gyerkőc plusz én, mivel éjszaka még szoptatok. Sokan erre nem szánnak időt, pedig mindenki jobban jár, ha anyuka a fáradtságtól nem borul ki hisztikbe, vagy nem kóvályog enerváltan. A maximalizmust egy időre el lehet felejteni a rend és a takarítás területén (hacsak nincs segítség), mert nem akarom magamat vagy a családot kicsinálni. Egyszerre nincs sok-sok órám, inkább naponta többször néhány perc, amit igyekszem kihasználni. Sosem gondoltam volna, hogy mennyi mindent el lehet végezni öt-tízperc alatt: egy gyors porszívózás, a kis kézlenyomatok lemosása a bútorokról, vagy akár zöldségtisztítás, húsdarabolás, miközben ők kakaóznak vagy éppen rendet raknak.. A háztartásvezetésben nagy szükség van a menedzserszemléletre, azt hiszem egy jó anyának jó menedzsernek kell lennie.

További cikkek: Blog