A csöppségek játékkal fedezik fel a számukra még teljesen ismeretlen világot, és egészen sokáig mindennapjaik legfontosabb időtöltése. Talán az iskola az, ami ezt az édes, játszós, felhőtlen világot majd megzavarja, de azért addig még van egy kis idönk.

Olyan édes gyerekjátékokat lehet már kapni, hogy szülő legyen a talpán, aki ellen tud állni a vonzásuknak, hiszen sok esetben kisebbfajta vagyont is otthagyhatunk a játékboltokban, ha nem vagyunk eléggé résen.

Persze vannak, amiket ha megveszünk, egyből rá is cuppan a gyerek, és igazi kedvence lesz, viszont sok esetben azt tapasztaltam, hogy a megvásárolt játék inkább engem nyűgözött le, mint a gyereket. Gyakran sokkal szívesebben játszik az én szemszögemből nézve „nem igazi játékokkal”, hanem egyszerű használati tárgyakkal.

Mi is az, ami otthon kéznél van, nem kerül külön költségbe és ráadásul érdekfeszítő ezeknek a nyüzsgő kis apróságoknak?

Ők szívesen ismerkednek különböző anyagú, színű, formájú, méretű tárgyakkal, hiszen mindegyik új felfedezéshez is vezet. Így tanulják meg, hogy mi is az, hogy szögletes, kerek, puha, érdes, könnyű, nehéz …stb. Így aztán sok minden szóba jöhet, ha szétnézünk az otthonunkban, persze a legfontosabb előszűrőnk az legyen, hogy ne legyen veszélyes a picire ( ne tudja lenyelni, nyakára csavarni, ne legyen éles, ne szúrjon, ne okozzon fulladást, mérgezést…)

Nagy kedvencek pl. a különböző címkék akár ruhákon, játékokon, táskákon, illetve más babrálható kütyük a tárgyakon ( nálunk a „csipogó-csörgő-sípoló textilkiskönyv” is leginkább a mosási, kezelési útmutatót tartalmazó címke miatt volt érdekes, és csak másodlagos volt, hogy egy kisebbfajta állatkert van benne és mindenféle hangot is kiad).

Akár selyem vagy szövött, érdekes felületű anyagok, kendők, fakanál (pontosabban inkább lapát vagy spatula, hogy ne legyen hegyes) edényfogó kesztyű, szilikonos konyhai ecset, szűrő, nem törékeny poharak, tálkák, ásványvizes palackok üresen és tartalommal is, dobozok akár műanyagból, fémből, fából. Ezek még érdekesebbek, ha belecsempészünk valamit, amit ki tud majd venni belőle, illetve jól csörög-zizeg.

Vannak még olyan anyagok, amivel jó ha megismerkedik, de mindenképpen csak szülői felügyelet mellett, ezekkel egyedül játszani főleg csecsemőknek vagy totyogósoknak veszélyes. Például óriási élmény nekik amikor papírdarabot, újságot téphetnek, gyűrhetnek, csodálkozva figyelik ahogyan zörög a celofán, vagy a nylon, vagy hogy milyen érdekes anyag az alufólia vagy a karton.

Számomra is élmény, amikor leülünk és ezekkel közösen játszunk, nagyon szórakoztató, ahogy lelkesen, teljesen belefeledkezve dolgozik az új kis zsákmányon.

További cikkek: Blog