Szudorka folytatta az utat, a kis tutaj repült a szelek szárnyán, sodorta magával a folyó. Az idő egyre zordabbá vált, megérkezett az ősz. Hűvösek lettek a nappalok és egyre hidegebbé váltak az éjszakák. Szerencsére a kismanó jól megtanulta a varázslás tudományát mesterétől, az erdei varázslótól, így puha, meleg takarót varázsolt magának, nem kellett félnie a hidegtől. Amikor kikötött Horvátország partjainál, különösen barátságtalan idő fogadta. Esett az eső, hideg szél csapkodott, alig hallotta meg a Szelek öreganyjának suhogását a tomboló viharban.

- Szervusz, manó! Nehéz dolgod lesz, és még az időjárás is ellened van! Jól elrejtettem a tündéreidet, csupán a hallásodra hagyatkozhatsz, ha meg akarod találni őket.

 Szudorka tanácstalanul álldogált egy darabig, próbált hallgatózni, de semmi egyebet nem hallott az esőcseppek dobolásán és a szél zúgásán kívül. Tekintgetett jobbra-balra, az arcába csorgott az eső, aztán behunyta a szemét, és arra gondolt, a tündérkék biztosan jeleznek neki. A következő pillanatban aztán harangzúgás és csengő énekszó hallatszott a távolból. A kismanó rögtön tudta, hogy arra kell mennie, amerről a harang szól, elindult tehát előre, ment zuhogó esőben, a csúszós pocsolyákon keresztül, ment a hang után. Az énekszó egyre hangosabb lett, tudta, közel már a cél. Hamarosan egy templomhoz ért, melynek ajtaja nyikorogva tárult fel előtte. Belépett a félhomályba, és észrevette, hogy a toronyból halvány fény dereng. Nem teketóriázott sokáig, felmászott a toronyba, ahol por és rengeteg pókháló fogadta. Érkezésére riadtan menekültek a pókok a sarokba, és bizony a kismanó összerezzent, amikor megpillantott egy óriási példányt, aki éppen vele szemben állt.

- Nem adom a tündéreket, hiába is jöttél! – szólalt meg a pók. – Ők már az én zsákmányaim, megesszük mindet a gyermekeimmel!

- Pedig éppen azért jöttem, hogy kiszabadítsam őket – felelte a manó. – Mit akartok rajtuk megenni, hiszen olyan picikék, nem laktok jól velük úgysem!

- Igaz, hogy aprók, de apró falat is több a semminél! Sokan vagyunk és kevés az ennivaló. Legfeljebb megeszünk téged is.

- Én jobbat mondok! Elengeded a tündéreket, cserébe pedig ellátlak benneteket elegendő élelemmel. Nos, rendben lesz ez így?

- Előbb lássuk az élelmet!

Szudorka elővette varázsló tudományát és fenséges póklakomát kerített a népes seregnek. A pókok izgatottan szaladgáltak, s ezt a zűrzavart kihasználva, a kismanó segített kikecmeregni a pókhálóba gabalyodott nyírfatündéreknek. Mielőtt a pókok észbe kaphattak volna, már villámgyorsan ereszkedtek lefele és igyekeztek minél hamarabb a szabadba jutni. Kint, kellemes meglepetés fogadta őket. Az eső elállt, a szél csendesedett, a város békés nyugalmat árasztott.

 A nyírfatündérek elbúcsúztak a manótól, ő pedig kényelmesen elvackolódott a kis tutajon és mély álomba merült.

További cikkek: Gyereksarok