Szudorka csendesen, mosolyogva nézett maga elé, és örömmel gondolt arra, milyen sok nyírfatündért sikerült már kiszabadítania. A Duna is vidáman hömpölygött a hajó alatt, álomba ringatta kis utasát. Amikor a Napocska előbújt egy felhő mögül, és jó reggelt kívánt a világnak, Szudorka is kinyitotta a szemét. Először azt hitte, még álmodik, mert olyan ismerős volt a táj. Alaposan körülnézett, aztán felderült az arca:

-Jaj, de jó, itthon vagyok! Persze hiszen tudtam is, hogy a következő állomás Magyarország. De most vajon merre menjek, hol kössem ki a hajómat?

Forgatta a fejét jobbra is, balra is, várta, hogy valami jelet kapjon, és nem is kellett csalódnia. A vízen egy kis műanyag palack úszott, s egyenesen a manócska felé tartott. Kinyújtotta a kezét, a hajó meg is billent kicsit, de ügyesen egyensúlyozva, sikerült kihalásznia a palackot.

-Ez biztosan egy palack posta - mormolta Szudorka, és most sem tévedett. Kinyitotta a flakont, s egy papírdarabot emelt ki belőle. „Segítség, valaki szabadítson ki bennünket! Fogságban vagyunk, a Gellért-hegy gyomrában. Aláírás: Nyírfatündérek”

-Kedves tündérkéim, azonnal értetek megyek, ne féljetek! –kiáltott fel a manó.

Kikötötte kis hajóját, és a budavári labirintus felé vette az irányt.

-Hohó, nem addig van az! – rikkantott ekkor egy jól ismert hang, s a következő pillanatban hatalmas robajjal leszakadt a Lánchidat őrző négy oroszlán, s a vén banya intésére életre keltek. Fenyegetően vicsorogva leültek a labirintus bejárata elé, és viselkedésükből egyértelműen látszott, hogy önszántukból semmiképpen nem fognak senkit beengedni.

Szudorka megtorpant, és agyában lázasan kutatott megfelelő varázsige után, de hiába töprengett, semmi nem jutott eszébe. Tudta, hogy tanult ilyet a varázslótól, emlékezett is részletekre belőle, de mivel nem kellett használnia eddig, bizony elfelejtette. Tehetetlennek, csalódottnak érezte magát, mert minél inkább erőltette az agyát, annál kevesebb használható információt tudott előszedni belőle. A banya és az oroszlánok gúnyosan nevettek rajta, ő pedig dühös volt rájuk, és persze saját magára is.

-Ez így nem lesz jó! – gondolkodott hangosan, és elkezdett lassan, mélyeket lélegezni, míg egészen meg nem nyugodott. És amikor mindenféle görcsösség elszállt belőle, rögtön eszébe jutott az a varázsige, ami ebben a helyzetben kihúzta a bajból:

-Lánchidat őrző kőoroszlánok, menjetek vissza helyetekre, a hídnak tövében, ott a hazátok, váljatok kővé mindörökre!

Ebben a pillanatban az oroszlánok megszelídültek, s visszakerültek megszokott, régi helyükre. Szudorka bement a labirintusba, a kacskaringós utakon haladva ment arra, amerre a megérzései vezették, egyenesen oda, ahol a tündérek raboskodtak. Kiszabadította mindegyiket, eloldotta egyiket a másik után, aztán elbúcsúzott tőlük. Megkereste kis hajóját, kényelmesen elhelyezkedett, és útnak indult Horvátország felé.

További cikkek: Gyereksarok