Szudorka hajózott tovább a Dunán, s tudta, hogy az utazás hamarosan véget ér. Ukrajnába tartott, s addig már csak egy állomás volt hátra, Moldova. Mikor kiszállt a hajóból és körülnézett, megpillantotta a boszorkányt egy fa tetején. Onnan kiabált le a manónak:

- Eddig szerencséd volt, mert nem kaptál nehéz feladatokat. Ám a mai próbát nem fogod teljesíteni. Kell hozzá bátorság, kell hozzá ügyesség és kell hozzá szerencse is bőven. Gyere utánam, kövess!

- Jól van, öreganyám, követlek! Ha eddig szerencsém volt, majd csak szerencsém lesz ezután is. Minden tőlem telhetőt megteszek, és kiszabadítom a tündéreket.

A banya elindult, a kismanónak szednie kellett apró lábait, hogy követni bírja. Úttalan utakon vágtak át, ágas-bogas területeken kapaszkodtak keresztül, míg végül elérkeztek egy gyönyörű tó partjára. Szudorka bátran nézett a szelek öreganyjának szemébe:

- Mit kell tennem, öreganyám?

- Látod ezt a szép nagy tavat? Egyelőre békésnek látszik, de hamarosan teszek róla, hogy ne legyen ilyen békés. Olyan vihart kavarok neked, hogy amíg élsz, megemlegeted! A tó közepének legmélyén alszanak a tündérek. Rajta, találd meg, és ébreszd fel őket!

A manócska nem gondolkodott sokáig, bevetette magát a tóba és úszni kezdett a közepe felé. Egy darabig nem is volt semmi gond, de aztán egyre erősebb szél támadt, mely alaposan felkorbácsolta az imént még békésen fodrozódó víztükröt. Hatalmas hullámok keletkeztek, melyek át-átcsaptak a feje fölött, s bizony alaposan kellett küzdenie, hogy ne nyeljék el a habok. Ki tudja, mi történt volna akkor, ha nem kapott volna kemény és hasznos leckéket annak idején az erdei varázslótól! Szerencsére alaposan felkészítette őt az öreg minden bajra és veszedelemre, s most, amikor az életéért kellett küzdenie, eszébe is jutott egy igen bonyolult varázsige. Hallá kellett változnia. Megpróbált erősen koncentrálni, ami persze nem volt egyszerű, hiszen alig tudott lélegezni a tajtékzó vízben. Néhány próbálkozás után aztán érezte, hogy sokkal könnyebben halad előre, s már nem okozott nehézséget a légzés sem. Kopoltyúja, uszonya nőtt, így máris otthonosabban mozgott a tóban. A mélyben aztán meg is találta az alvó tündéreket. Úszkált körülöttük, próbálta uszonyával cirógatni őket, de olyan mélyen aludtak, hogy nem ébredtek föl. Ekkor finoman csipkedni kezdte kezüket, arcukat, s így végre sikerült magukhoz téríteni őket. Erős varázslat volt rajtuk is, így könnyedén lélegeztek és mozogtak a vízben, követni tudták a halként közlekedő Szudorkát. Amikor a partra érkeztek, a halacska erősen koncentrált, hármat bucskázott előre, s visszaváltozott kismanóvá. Az elvarázsolt nyírfatündérek is visszanyerték eredeti alakjukat, megköszönték kiszabadításukat, és elindultak otthonuk felé.

Szudorka mosolyogva nézett a szelek öreganyjára és nagyon büszke volt rá, hogy ismét sikerült felülkerekednie rajta. Beült hajójába, és elindult az utolsó állomás felé.

További cikkek: Gyereksarok