A kollagén termelés serkentése természetes módon

Azt mindannyian tudjuk, hogy a kollagén támogatja a porc, a csont és a bőr rugalmasságát, javítja a haj és a körmök állapotát. Az is evidencia ma már, hogy ahogy haladunk előre a korral egyre indokoltabb a pótlása, ugyanis a szervezet egyre kevesebbet állít elő belőle, ezért olyan népszerűek a kollagén tartalmú táplálék kiegészítők. Ugyanakkor kevesen tudják, hogy lehetséges a szervezetünk természetes kollagén képződésének stimulálása is! Ráadásul érdekes módon a kollagén termelés serkentése egyfajta dominóhatást vált ki: minél több kollagén van a szervezetünkben, annál többet tud a szervezet termelni, fenntartani belőle.

A kollagén termelés serkentése természetes módon

A kollagén – szervezetünk ragasztója

 Tudtad, hogy van egy anyag, amely egyben tartja a tested? Ami nélkül az izmok nem tudnának növekedni, a csontok sérülékenyek lennének, a bőr száraz és ráncos lenne. Ez a kollagén, a szervezetünkben legnagyobb mennyiségben, 25-35 százalékban jelen lévő fehérje. Nélkülözhetetlen a bőr, az ínak, a szalagok, a csontok, a vénák és az ízületek rugalmasságának megőrzéséhez. Az életkor előrehaladtával fokozatosan, átlagosan 40 éves kortól jelentősen csökken a termelődése.

De miért fontos ennyire?

A kollagén létezéséről szinte mindenki tud, hiszen hosszú ideje az egyik legnépszerűbb „szuperösszetevőnek” számít kozmetikai készítményekben. A kollagén biztosítja a bőrszövet sejtjeinek szilárdságát, segíti folyamatos megújulását és káros környezeti hatásoktól való védelmét. Nemcsak a kötőszövetnek alkotó eleme, hanem a simaizomszövetnek is, ezáltal a kollagén az érrendszer és a szervek felépítésében is fontos szerepet játszik.

Az egészséges életmóddal sokat tehetünk azért, hogy a szervezetünkben elegendő kollagén legyen; de a dohányzás, illetve az erős UV-sugárzás felgyorsíthatja a kollagén mennyiségének csökkenését, valamint ronthatja a kollagén újratermelődésének ütemét is.

A kollagén termelés serkentése természetes módon

Egyre több olyan termék kapható, melyek segítségével külsőleg vagy belsőleg alkalmazva biztosíthatunk kollagént a szervezet számára. Kevesebben tudják azonban, hogy az optimális kollagén szintézishez többek között szilíciumra is szükség van. A SZILÍCIUM hozzájárul a kollagén termeléshez, és elasztinnal, keratinnal és proteoglikánokkal való kapcsolata révén hozzájárul a kötőszövetek felépítéséhez, erősségéhez és rugalmasságához is[1]. „

Hogyan pótold? Hogyan stimuláld a szervezeted a kollagén termelésre?

A kollagénbevitelre számtalan készítmény létezik (por, folyadék, kapszula), melyek

  • legtöbbje állati eredetű, szarvasmarha-, sertés-, csirke- vagy halszövetekből kivont kollagént tartalmaz.
  • rendszeres alkalmazásának költsége általában igen magas.
  • nem mindegyikéről áll rendelkezésre információ, hogy a 28 féle ismert kollagéntípus közül pontosan melyiket, és a számunkra szükséges, megfelelő típusú kollagént tartalmazza-e.

 Szilícium és kollagéntermelés

A kötőszöveteink kollagénrostokból épülnek fel, amelyet szervezetünk folyamatosan, különböző aminosavakból, vitaminok (A- és C-vitamin) és nyomelemek (szilícium) segítségével képes előállítani. A szilícium a kollagéntermelés egyik motorja, melyhez az emberi szervezet leginkább táplálékok útján jut hozzá. Napi beviteli mennyiségét egyéni és környezeti tényezők határozzák meg, mint az életkor, a nem, a földrajzi környezet és a táplálkozási szokások. Az étrendi szilícium fő forrása az ivóvíz, nagyobb mennyiségben tartalmazzák még növényi táplálékaink, kiemelten a gabonák, lényegesen kisebb mennyiségben az állati eredetű táplálékok. Étrend-kiegészítők összetevőjeként hasznosulása jelentősen függ az adott készítményben alkalmazott formulától. A vízoldékony szilícium-dioxid, hétköznapi nevén kovasav, pontosabban orto-kovasav az eddig ismert egyik legjobban hasznosuló, biológiailag hozzáférhető formája a szilíciumnak.

A szervezetbe jutó szilícium felszívódását, hasznosulását és kiválasztását befolyásolhatja az emésztőrendszer, a hormonrendszer és a kiválasztórendszer elégtelen működése, valamint az életkor előrehaladtával járó élettani változások. Amennyiben szervezetünk nem jut elegendő szilíciumhoz, úgy károsodhat a kollagén termelődés folyamata, aminek következtében:
– a bőr feszessége csökkenhet, hamarabb ráncosodhat
– az ínszalagok könnyebben meglazulhatnak
– az érelmeszesedés folyamata felgyorsulhat
– a csontritkulás kockázata növekedhet
– a sebek és égési sérülések lassabban gyógyulhatnak

 Szilícium a nélkülözhetetlen nyomelem

 A szilícium a hosszú távú aktív egészségmegőrzés és vitalitás, valamint az öregedési folyamatok késleltetésének fontos anyaga. A Flexipure Original oldat bioaktivált szilíciumot és csalánt tartalmazó́ étrendkiegészítő, amely hozzájárul a szervezet szilícium ellátáshoz. Ezáltal elősegíti valamennyi kollagéntípus kollagénszintézisét és hozzájárul a vitalitás megőrzéséhez, erősiti az immunrendszert, emellett újjáépíti, javítja és stimulálja a kötőszöveteket.

A kollagén termelés serkentése természetes módon

A Flexipure termékcsalád forgalmazója a Ceumed Kft. Az étrendkiegészítő nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, változatos étrendet és egészséges életmódot. További információ: https://flexipure.eu/hu/

A cikket szakmailag lektorálta Farkas Cecília dietetikus, táplálkozástudományi szakember.

Felhasznált szakirodalom:

  1. Jugdaohsingh. Silicon and bone health. The Journal of Nutrition, Health & Aging 2007, 11(2):99-110.
  2. Araújo LA, Addor F, Campos P. Use of silicon for skin and hair care: an approach of chemical forms available and efficacy. Anais Bresieleiros de Dermatologia 2016, 91(3):331-335.
  3. Gordon MK & Hahn RA. Collagens. Cell and Tissue Research 2010, 339(1):247-257.
  4. Variani J, Dame MK, Rittie L et al. Decreased collagen production in chronologically aged skin. American Journal of Pathology 2006, 168(6):1861-1867.
  5. Rodríguez MIA, Barroso LGR, Sanchez ML. Collagen: A review on its source and potential cosmetic applications. Journal of Cosmetic Dermatology 2018, 17:20-26.
  6. Castelo-Branco C, Pons F, Gratacós E et al. Relationshup between skin collagen and bone changes during aging. The European Menopause Journal 1994, 18(3):199-206.
  7. Jurkic LM, Cepanec I, Pavelic SK, Pavelic K. Biological and therapeutic effects of ortho-silicis acid and some ortho-silicic acid-releasing compounds: New perspectives for therapy. Nutrition & Metabolism 2013, 10:2.
  8. National Academy of Sciences: Panel on Micronutrients. Dietary reference intakes for vitamin A, vitamin K, boron, chromium, copper, iodine, iron, manganese, nickel, silicon, vanadium and zinc. National Academy Press; Washington DC, USA: 2001. [p. 529-531]