Szudorka, a kismanó nem sokáig töprengett azon mihez kezdjen, azonnal munkához látott. Fenyődeszkákat illesztett egymáshoz, kormányrudakkal szerelte föl, tekintélyes mennyiségű élelmet és ivóvizet készített, aztán odalépett Hamupipőke galambjaihoz, hogy elbúcsúzzon tőlük.

Ebben a pillanatban hatalmas forgószél támadt, alig bírtak megkapaszkodni, a falevelek riadtan keringtek a levegőben. Szerencsére néhány pillanat múlva a szél elcsendesedett, és minden olyan volt, mint azelőtt. Azaz mégsem! Valami megváltozott! Hirtelen, a semmiből, maroknyi Nyírfatündér bukkant elő, és csengő hangon kacarászva hálálkodni kezdtek a kismanónak:

-Köszönjük, hogy kiszabadítottál bennünket! Az első feladatot sikeresen megoldottad, remek tutajt készítettél, ezért az öregasszonynak ki kellett engednie minket. Nem raboskodunk tovább, hazatérhetünk végre kedves nyírfáinkhoz. Járj sikerrel és szerencsével, Szudorka, és szabadítsd ki többi testvérkénket is!

A tündérek felemelkedtek a magasba és hamarosan eltűntek a manócska szeme elől.

- Folytatom az utat, elindulok a Dunán és megkeresem a többi tündérkét. Isten áldjon benneteket, galambok! Adjátok át üdvözletemet Hamupipőkének! – búcsúzott a manó, aztán hajóra szállt és elindult újra Ausztria partjai felé.

Eleinte eseménytelenül telt az utazás, éjszakák váltották a nappalokat, egyik nap követte a másikat. Egyik éjszaka azonban nagy, fekete felhők gyülekeztek az égen, és hatalmas égi háború kezdődött. A kis tutaj hősiesen küzdött, táncolt a hullámok hátán, ahogy csak bírt, de bizony recsegett-ropogott, ahogy a szél dobálta. Szudorka nem esett kétségbe, keményen dolgozott, irányította a hajót, ügyesen a partra kormányozta, kikötött és menedéket keresett a kikötőben. Figyelte a villámok cikázását, hallgatta az ég morajlását, és azon gondolkozott, milyen feladatok várhatnak még rá az út során. A vihar lassan elvonult, az égdörgés egyre távolabbról hallatszott, a kismanó szeme pedig lecsukódott. Hosszú, pihentető alvás után indult útnak újra. Gyönyörködött a tájban, beszélgetett a halakkal, a part menti fákkal, próbálta kitalálni, vajon mennyit kell még mennie a következő célig. Végre aztán az egyik fa jó hírt közölt vele:

-Hamarosan megérkezel, Szudorka! A következő kikötő már Ausztriához tartozik.

-Köszönöm szépen, ennek igazán örülök! – kiáltotta a manó, és vígan énekelni kezdett.

Hamarosan meg is érkezett a kikötőhöz, vidáman kiugrott a partra, körülnézett és elkiáltotta magát:

-Itt vagyok, megérkeztem! Eljöttem, hogy teljesítsem a következő feladatot, ki fogom szabadítani a nyírfatündéreket! Forgószelek és Viharok öreganyja, merre vagy?

Hangjára a falevelek forgó táncba kezdtek, hatalmas porfelhő támadt, és egy rekedtes hang így felelt:

- Jól van, Szudorka, bátor manó vagy, azt látom! Gyere közelebb, és meglátod, mi lesz a feladatod!

 

További cikkek: Gyereksarok