Szudorka, a kismanó mosolyogva üldögélt a hajóban. Egy cseppet sem tartott már a Szelek öreganyjától, biztos volt benne, hogy sikeresen teljesíti az utolsó feladatot is. Bátran ugrott ki a partra, s elindult, hogy megkeresse a vén boszorkányt. Egy darabig tanácstalanul bolyongott, már-már azt hitte, rossz helyen kötött ki, de aztán megpillantotta a banyát. Egy csodálatos kertben, gyönyörű ház előtt állt, és kárörvendően vigyorgott a manócskára.

- Tudom, hogy bátor vagy és az eszed is a helyén van. Most azonban egészen más feladat vár rád! Nem hiszel majd a szemednek, ha bepillantasz ebbe a házba! Gyere csak utánam!

A kismanó nem gondolkodott rajta, mit tegyen, határozott léptekkel ment a banya után. Ám ahogy átlépte a küszöböt, szinte a földbe gyökerezett a lába! Olyan kosz, por és rendetlenség fogadta ott, hogy alig hitte el, amit lát!

- Ugye, mondtam én! – nevetett a banya. – Tudtam, hogy erre nem számítasz! Nos, ha meg akarod találni a Nyírfatündéreket, ki kell takarítanod ezt a házat, mégpedig mindenféle varázslat nélkül! Nem maradhat ki egyetlen fiók, egyetlen apró zug sem! Addig kell elvégezned a munkát, míg le nem megy a Nap, utána már nem törheted meg az átkot, s a tündérek örökre nálam maradnak!

Szudorka nem kérdezett semmit, azonnal munkához látott! Módszeresen haladt előre, szekrényről, szekrényre, fiókról, fiókra. Súrolt, pókhálózott, port törölt, fényesített, törölgetett, rendet rakott. Egy pillanatra sem állt meg, elejétől végéig bejárta a házat, és fáradhatatlanul tette a dolgát! Ahogy tisztult a környezet körülötte, úgy érezte, egyre több az ereje is, minél többet dolgozott, annál nagyobb energiával, annál gyorsabban haladt. Hogy könnyebben menjen a munka dalra fakadt:

Szudorka az én nevem

libbidi, labboda,

a tisztaságot szeretem

libbidi-labboda

nem vagyok én finnyás, kényes

és a munkám eredményes,

libbidi, labboda

Mire az utolsó szobával is elkészült, hirtelen besötétedett, lement a Nap. Ijedten nézett körül, szíve a torkában dobogott. Csak nem késett el? Nem sikerült időre elvégezni a feladatot? A következő perc végtelennek tűnt, de ekkor hatalmas fényesség támadt, és rengeteg Nyírfatündér táncolta körül.

- Köszönjük, Szudorka, nagyon hálásak vagyunk neked! Visszamegyünk a nyírfákhoz, biztos nagyon várják már a meséinket. Gyere velünk, szívesen visszaviszünk téged is.

- Szívesen veletek tartok, hiszen itt elvégeztem a feladatomat. Várnak rám a gyerekek, várnak az új kalandok.

A tündérek közrefogták a kismanót és óvatosan felemelkedtek a levegőbe. Szudorka visszanézett, kereste a Szelek öreganyját, de csak a távolból hallotta mérges morajlását. Felkacagott, aztán énekelni kezdett:

Sok a bánat, sok a teher, mégsem jó, ha búsulunk,

másokon, ha segíthetünk, szomorkodni nincs okunk.

Barátokkal együtt lenni, énekelni csudajó,

itt a vége, fuss el véle, ha vége jó, minden jó!

További cikkek: Gyereksarok