Legtöbbünk életében fontos szerepet játszanak barátaink. Vannak közöttük olyanok, akikkel már a gyerekkortól szoros kapcsolatot ápolunk, vannak, akiket a munkahelyünkön ismerünk meg, vagy épp egy élethelyzet sodorta őket az utunkba. Az mindenesetre közös bennük, hogy ott vannak életünk valamennyi jelentős eseményén, őket hívjuk, ha valami történik velünk, velük osztjuk meg örömünket és bánatunkat egyaránt. Azon túl, hogy élvezzük a velük töltött időt, tudományosan bizonyított tény, hogy a barátok boldogabbá és egészségesebbé tesznek bennünket!
A Michigani Állami Egyetem kutatói megállapították, hogy barátaink boldogabbá és egészségesebbé tesznek bennünket, mint a rokonaink. Mivel a családunkat nem választhatjuk meg, ráadásul rendszeresen és nagy dózisban kapjuk őket, így családi kapcsolataink sokszor egyhangúak, sőt negatívak. Ezzel szemben a megbízható, támogató, szórakoztató barátságoknak mérhető egészségtani hatásai vannak.
Lássuk a kutatási eredményeket:
Két külön tanulmányt készítettetek:
Az egyik tanulmány 300 000 főnyi, 15 és 99 év közötti embert vizsgált több mint kilencven országból. A kutatás eredményeként azt állapították meg, hogy azok, akik erős baráti kapcsolatokat ápoltak egészségesebbek és boldogabbak – különösen igaz ez az időskorra.
Egy másik kutatás 7200 fő, 50 év feletti embert kérdezett a baráti kapcsolataikról és az életükkel való elégedettségükről, 6 évvel később pedig újra megkérdezték őket arról, hogy milyen betegségeik vannak. Azok, akik támogató, kiegyensúlyozott baráti kapcsolatokkal rendelkeztek, egészségesebbek voltak, akik pedig nem ápoltak baráti kapcsolatokat, vagy ezek a kapcsolatok feszültséggel terhesek voltak, azok betegségekkel küzdöttek. Furcsának tűnik, de a felmérés szerint a fókuszcsoportban lévő emberek barátságainak minősége erősebben befolyásolta jólétüket, mint a házastársukkal vagy gyermekeikkel való kapcsolatuk.
Nyilván ez nem azt jelenti, hogy a családunknak nincs jelentősége mentális és fizikai egészségünk szempontjából, ugyanakkor tartsuk szem előtt azt is, hogy a barátok hozzájárulhatnak ahhoz, hogy kikapcsolódjunk, jól érezzük magunkat. Velük könnyebb őszintének lenni, hiszen az igazi barátok kevésbé ítélkeznek, elfogadóbbak. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a baráti kapcsolatokban kevesebb a hétköznapi apróság miatti súrlódás, ami családon belül gyakrabban előfordul. Becsüljük meg az értékes, feltöltő kapcsolatainkat, a felszínes és káros barátságokat pedig jobb, ha hagyjuk lemorzsolódni.
Az Oxfordi Egyetem is végzett kutatásokat e témában és arra jutottak, hogy sokat javul a közérzetünk, ha hetente kétszer találkozunk a barátainkkal, és a társas interakció segít a betegségekből való gyorsabb felépülésében, ráadásul nagylelkűbbé tesz bennünket.
A barátságok jótékony hatásai:
Csökkenti a stresszt
Stresszhelyzetben egy barát csökkenteni a sebezhetőség érzését, érzelmi támogatást nyújt. Az összetartozás érzése sokkal erősebbé és magabiztosabbá tesz, hiszen tudod, hogy számíthatsz a másikra. Motiváltabb, boldogabb, ezáltal egészségesebb leszel barátaid által.
Vidámabbá és aktívabbá tesz
Barátainkkal többet mozdulunk ki, ezáltal örömtelibb és aktívabb az életünk. Azt is megállapították, hogy a barátok hiánya ugyanolyan káros az egészségére, mint a túlsúly vagy a dohányzás. No és ki tudna jobban megnevettetni, mint a legjobb barátod?
A hosszú élet egyik titka
Szintén kutatások bizonyítják, hogy egy jó baráti kapcsolat 5 hónappal is meghosszabbítja az életet. A hosszú ideig tartó barátságok még többet tesznek: azok, akik több mint 9 éve barátok, 60% -kal többet tesznek az életükért.
Egészségmegőrző, gyógyító hatás
Az erős szociális családi, baráti háttérrel bíró emberek könnyebben leküzdik a betegségüket, gyorsabban gyógyulnak. A barátságoknak hála, megelőzhető az időskori demencia és a depresszió. A baráti beszélgetések és a közös nevetések felszabadító ereje csökkenti a betegségek kockázatát, sőt, úgy tűnik, hogy a barátok bizonyos esetekben helyettesíthetik a gyógyszereket is.
Becsüld tehát meg barátaidat, szakíts rájuk időt és kapcsolódj ki velük rendszeresen!