Kisebb-nagyobb sérülések mindannyiunk életében előfordulnak. Egy botlás, egy rossz mozdulat, egy műtét – számos esemény hagyhat nyomot rajtuk hegek formájában. Szinte mindenkinek vannak hegek a testén, és ezek nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is kényelmetlenséget jelenthetnek és akár önbizalomhiányt is okozhatnak. Érdemes tudni, mit lehet tenni annak érdekében, hogy elkerüljük a sebgyógyulás utáni hegképződést és halványabbá tegyük a már meglévő hegeket.
Az otthoni sebellátás menete
A kis sérüléseket a legtöbb esetben elegendő otthon ellátni, de ha mély a seb, vagy a szennyeződést nem sikerül eltávolítani, illetve, ha a seb állapota romlik, akkor mindenképpen forduljunk orvoshoz!
Fontos! Bár sokan ismerik a kisebb sebek kezelésének helyes módját, tudnunk kell azonban, hogy a sebkezelés orvosilag helyes módja az utóbbi években sokat változott. Nem csak a helyi antibiotikumok alkalmazása szorult háttérbe, de az is kiderült, hogy a jód tartalmú fertőtlenítőszerek hatékonyak ugyan, de gátolhatják a sebgyógyulást. A korábban olyan népszerű sebhintőpor alkalmazása sem javasolt, hiszen a sebváladékkal összekeveredve olyan réteget képez, mely a kórokozók elszaporodásának kedvez.
Az otthoni sebkezelés lépései:
- Alaposan moss kezet!
- Folyó vízben öblítsd ki a sebet, szappan használata nélkül. Majd távolítsd el a szennyeződéseket, az idegen testeket csipesz segítségével.
- Óvatos mozdulatokkal szárítsd meg a seb környékét, törölközővel vagy vattakoronggal.
- Fedett állapotban a seb nedves marad, ez elősegíti a seb gyógyulását és megelőzi a seb felülfertőződését, begyulladását. Ezért fedd be lazán a sebet, olyan anyaggal, amely nem ragad bele a sebbe. Érzékeny területen ne használj ragtapaszt!
- Ha a seb olyan helyen van, amit nem lehet bekötni, akkor ügyelj a seb tisztán tartására.
- Cseréld a kötést naponta.
A hegek különböző típusai
A statisztikák szerint a hegek 34%-a kisebb vágások és égések miatt alakul ki, 35%-a műtéti heg, 15% trauma nyoma, 10% plasztikai beavatkozások eredménye és 6% anyajegy-eltávolítás után marad a testen.
Közönséges hegek: kezdetben sötét és gyulladt, majd lelapul és idővel kevésbé észrevehető, egyszerű vonalba rendeződött hegek.
Atrófiás hegek: bemélyedést és horpadást okoznak a bőr felszíne alatt. Ilyenek például az akne és a bárányhimlő után kialakuló hegek.
Hipertrófiás hegek: ezek a hegek a kollagén-túltermelődésnek köszönhetően kiemelkednek a bőr felszínén, a seb területén alakulnak ki.
Keloid hegek: a hipertrófiás hegekhez hasonlóan ezek is a bőr felszínén alakulnak ki, viszont túlhaladnak a seb területén. Idővel képesek túlnőni a seben és újra megjelenni kivágás után.
Összehúzódásos hegek: általában másod- vagy harmadfokú égési sérülések okozzák, amikor a bőr megfeszül és megnehezíti a mozgást.
Stria: a bőr felső rétege alatt végbemenő szakadás, mely nagy testtömeg-változás során alakul ki. A bőr képtelen lépést tartani a test térfogatának változásával, így megszakad, s miután gyógyulásnak indul, csíkokat hagy a bőrön.
A hegek kezelése, halványítása:
A hegek- főleg, ha nagyobbak és látható helyen vannak – befolyásolhatják az életminőségünket, épp ezért igyekszünk csökkenteni vagy elrejteni őket. Mutatunk pár tippet, amelyekkel látható eredmény érhető el a hegek állapotának javításában:
- Védd a napsugaraktól a sebeket és az újonnan kialakult hegeket.
- Ne tedd ki a sebet és az újonnan kialakult heget szélsőséges hőmérsékleteknek.
- Kerüld azokat a tevékenységeket, amelyek feszülést okoznak a hegszövetekben.
- A seb gyógyulása után kezd el használni a Bio-Oil-t a hegre! A Bio-Oil klinikailag bizonyítottan segít csökkenteni a hegek láthatóságát. A- és E-vitamint tartalmaz, melyek segítenek regenerálni a bőrsejteket, továbbá növelni a bőr nedvességtartalmát, így javítva a heg minőségét és tónusát. A benne lévő növényi kivonatok és olajok segítenek a gyulladásos tünetek enyhítésében és a bőr kondicionálásában. A levendula- és rozmaring-olaj antibakteriális tulajdonságai révén hozzájárul a sérült bőr gyógyulásához. Könnyen felszívódik, segít puhává és simává tenni a bőrt. A Bio-Oil alkalmazása a legjobb eredmény érdekében naponta kétszer javasolt, minimum három hónapon keresztül. Körkörös mozdulatokkal masszírozd a bőrbe addig, amíg teljesen fel nem szívódik. Használata három hónapig ajánlott.