A suli első napja nemcsak azok számára izgalmas, akik most kezdik az első osztályt, hanem a nagyobb gyerekek számára is, hiszen vissza kell rázódniuk a nyári vakációs, élmény dús napokból az iskola kötöttebb, megterhelőbb időszakába. Vess be pár trükköt, melyektől pozitív várakozás övezi majd az iskolakezdést!
Nem kell nagy és komoly dolgokra gondolni, inkább csak általatok kreált családi rituálékra, melyek megkönnyítik és szórakoztatóvá teszik az első iskolai napot. Ezek a szuperegyszerű hagyományok emlékeztetni fogják a gyerekeket arra, hogy ez minden évben egy mérföldkő, amelyet érdemes megünnepelni. Adunk ehhez pár ötletet, csak rajtad áll, hogyan gondolod ezt tovább és alakítod a számotokra ideálissá!
Örökítsétek meg a célokat!
Egy „vissza a suliba” interjú nem csak kellemes beszélgetés, hanem évről-évre elkészítve olyan emlék, melyet később is jó lesz visszanézni.
Mivel a vloggerek nagyon menők a gyerekek körében, így a legtöbben örömmel vesznek részt egy suli kezdő videó elkészítésében. Beszéljétek meg előre a témákat, hogy a gyerek magabiztos legyen a felvétel alatt, adja a saját stílusát – a lényeg az, hogy jól érezze magát! Néhány ötletadó példa a tartalomhoz:
- Sziasztok, …. vagyok, ….. éves, most megyek …. osztályba.
- Ebben az évben azt várom a legjobban, hogy…
- A kedvenc könyvem…
- Nagyon várom a …. edzéseket
- Az év végére azt szeretném elérni, hogy…
- Szeretnék minél többet megtudni a …-ról
- Ha felnövök … szeretnék lenni
Ha a gyerek idegenkedik a videós szerepléstől, akkor készíthettek mood board-ot is! A legegyszerűbb, ha egy kartonlapra kerülnek fel a fenti kérdések válaszai akár szöveges, akár rajzolt, vagy fotós formában, feldíszítve, kidekorálva mindennel, ami számára fontos. Az elkészült táblát függesszétek ki az íróasztala mellé, évközben akár ki is egészítheti az aktuális kedvenceivel, vágyaival.
Minden évben egy fotó
Több országban hagyománya van az első iskolanapi fényképeknek: mielőtt suliba indulnának egy, az aktuális osztályukat jelző papírlappal a kezükben örökítik meg őket a szülők. Ha minden évben elkészítitek ezt a fotót, ballagásig egy egész albumnyi gyűlik majd össze ezekből.
Ehető gondoskodás
Egy vidám reggeli és egy kreatívan elkészített vagy csomagolt tízórai boldog perceket szerezhet a lurkóknak. Nem kell nagy dolgokra gondolni, már egy masni a kedvenc szendvicse csomagolásán, egy cuki matrica a kulacsára, vagy egy kedves üzenet a tízórais doboz mellé is mosolyt csal gyermekünk arcára. Otthon is folytatódhat kedvenc ételekkel az iskola kezdő napjának ünneplése: miért ne lehetne minden évben palacsinta vacsorára ezen a napon? Vagy épp egy fagylalttorta vacsora után? Bármilyen étel tökéletes, ami a gyerekek nagy kedvence és nem kerül gyakran az asztalotokra!
Feliratok útközben
Örömteli meglepetés, ha az iskolába igyekezvén biztató feliratok köszönnek rátok. Igaz előkészületet és esőmentes éjszakát igényel, de nagy örömet okozhat, ha előző nap (akár a nagyobb testvért is bevonva) kedves üzeneteket, rajzot készítetek az iskolába vezető utatok egy-egy pontjára.
Bármilyen módszert választasz is, a lényeg az, hogy a gyerekek érezzék, hogy a támogatásotokat, gondoskodásotokat élvezve bátran léphetnek a következő tanévbe.